Az előző írásomból kimaradt, hogy mikor kiderült a főnököm számára, hogy terhes vagyok (nem volt nehéz dolga, ment a pletyka, meg állandóan hánytam, hazaküldtek mindig a műszakvezetők), behívatott, és létszámleépítés miatt elbocsátott. Persze közös megegyezés alapján (ez volt a papíron, de alá kellett írnom…) Mivel ekkor még nem volt hivatalos iratom, nem tudtam ellenkezni…így tudtam előre, hogy anyagilag nem számíthatok semmi jóra, nem fog járni táppénz, és gyest fogok csak kapni. Eléggé megviselt, mert tudtam, Gergő nem képes beosztani a pénzt, elszórta hülyeségekre, drogra. (ezt tagadta már ebben az időben, hogy venne magának.)
A kép illusztráció
Öt hónapos terhes voltam, mikor kiderült, egy hercegnő lakik a pocakomban. Újabb konfliktus következett….Gergő a volt barátnőjéről akarta elnevezni a kicsit…nyilván minden nőnek arculcsapás lenne egy ilyen, nekem is az volt. Így választottam még egy nevet, mert tudtam, hogy bántani fog, ha ellenszegülök. Úgy teltek a napjaim, hogy nyugtattam magam, nem lesz semmi baj, minden jó lesz, ha meglesz a kislány. Bevásároltunk a gyereknek (vagyis mi nem igazán, mindent kaptunk, mert nem volt pénzünk szinte semmire), én pedig már kimozdulni sem akartam, a városban mindenki rólunk beszélt, hogy lehet ennyi eszem, hogy “ennek” szülök. De a rettegés ellenére szerettem, reménykedtem.
Harmincöt hetes voltam, mikor egyik délelőtt el akartam menni a Mamihoz…de Gergő nem engedett el, mert jöttek a haverjai és főznöm kellett nekik, hogy legyen valami a sör mellé. Megfőztem, és mondtam, hogy majd jövök…elmentem a Mamihoz. Későn, mert elvitte a mentő. A kedvencemet főzte ebédre, de kihívta anya az ügyeletet, mert annyira feldagadtak a lábai. Gondoltam, nem lesz semmi baj, hiszen máskor is volt már ilyen. Másnap bementünk látogatni. Haldoklott, vizes volt a tüdeje, a szíve. Láttam a szemében, hogy meg fog halni. Nem bírtam uralkodni az érzéseimen. Hiszen még nem is látta a dédunokáját, akit annyira várt, akit még múlt héten a hasamon keresztül érzett, mert odarúgott…Estére meghalt. Anya el sem tudta mondani, csak ültünk megtörten.
Másnap vérezni kezdtem, nagyon….megijedtünk, bevittek a kórházba. Beindult a szülés…de időben érkeztünk, vissza bírták tartani. Egy hétig feküdtem bent. A visszatartó gyógyszer, és a gyász miatt folyamatosan sírtam. Úgy éreztem az én hibám, hogy a Mami nem él, mert ha délelőtt mentem volna hozzá, talán lepihen…A temetésre sem engedtek ki. Nem tudtam elbúcsúzni.
Könyörögtem a kisbabámhoz, bírjon ki még egy pár hetet bent, abba én is belepusztulok, ha ő nem lesz egészséges.
Várjuk a babát! Szívszorító történet 3. rész! a(z) Kisbabanapló oldalon jelent meg.