Sziasztok!
Bocsánat, de ezt le kell írnom.
Egyre több volt osztálytársam, barátnőm facebookját elnézem és elgondolkozom hogyan változott meg az én életem hat évvel ezelőtt…
Akkor pontosabban 2009 októberében még én naiv fiatal azt hittem, hogy az akkori barátommal leszek életem végéig. Persze mint minden szerelmes hitt abban, hogy az ő szerelme a legjobb, a leghűségesebb, a legromantikusabb… Sajnos nekem rá kellett jönnöm két hónap múlva karácsony előtt, hogy ez pont nem így van. Pont az én párom szeretne a hátam mögött megcsalni, hogy tudd goromba és veszekedős lenni. Ezt az érzést hívják annak, hogy “amikor elszáll a rózsaszín köd”. Életem legrosszabb karácsonya volt, és az is marad remélem.
Nem sokra rá, kereken 3 hétre megismerkedtem az IGAZI PÁROMMAL – igen írhatom nagyon nagy betűkkel, hiszen jóban rosszban mellettem volt és van -. A mi kapcsolatunk nem állt randikból, találkozásokból, mi tudtuk az első perctől, hogy nekünk együtt kell lennünk. Egyik nap találkoztunk, bemutatkoztunk, rá két napra beszélgettünk és akkora megnyílással meséltem neki el az életem, hogy azt mondta akkor ott tudta, hogy nekünk nem lesz gondunk. Egy életre megvolt a véleménye rólam, őszintének tartott és tart is. Rengetegszer mondta, hogy pozitívan csalódott, a korombeli lányokhoz képest. 
Azon a bizonyos napon össze is jöttünk.
Azzal a másfél órás beszélgetéssel úgy megtudtunk egymásról mindent és úgy tudtunk egymásban bízni, hogy nem kellettek randik, és egyéb dolog. Tudtuk és érzetük nekünk menni fog, és ha mondhatom mai napig így van.
Éltük a szokásos életünket szerelmesen. Életembe ennyi szerelmes levelet, idézetet, szeretetet és bizalmat nem kaptam mint tőle.
1 éves évfordulónk után két hónappal várandós lettem. Féltem attól, hogy elhagy, hogy fiatalnak tartja magát a családhoz, de szerencsére nem így volt, támogatott és támogat.
2 éves évfordulónkon már hárman voltunk. Ott álltunk két fiatal egy kisbabával. Én otthon, ő a technikusiját végezte. Az én tanulmányom félbe maradt.
Nyolc hónapos volt a Törpém mikor visszamentem, sajnos a sok negatív és naiv ember miatt két évvel később, de megszereztem az érettségim.
Találtam munkát, amiből előreléptettek, van egy kiegyensúlyozott és boldog kisfiam, és egy gyönyörű és szeretetteljes kapcsolatom. Talán nem is kívánhatnék többet mint amim most van.
Így hat évvel később elgondolkozom azon,
– mennyire gyorsan nőttem fel a feladathoz,
– mennyire adtuk magunkat teljes testi és lelki erőnkkel a dolgokba
– mennyi mindenről mondtuk le és mennyire megérte
– mennyi szeretet és őszinte szavakat kaptunk és adtunk
– mennyi mosolyt csalt az arcunkra a kis Drágánk és még mennyit fog
– hányszor sírtunk örömünkben,
– hányszor vigasztaltuk egymást a kilátástalan helyzetekben
és végül hányszor álltunk ki a kis családunkért.
Talán nem lehet megköszönni se szóval, se virággal, se bonbonnal se semmivel azt amit kaptam tőlük, amit adtak nekem. A CSALÁDOM, mert értük élek és ők értem. Mert mi egyek vagyunk és remélem maradunk is.
A végére, én örülök, hogy így alakult az életem, mert sokkal hamarabb tudtam meg az élet örömeit, mint ők, azok a fiatalok akiknek a napjaik bulikból, ivásból és haverokból áll. Akik azt hiszik ez a boldogság… De nem, a boldogság egy szeretet család.
A mondókám végére bocsánatot kérnék a hosszú bejegyzését és a lelki világom kiírásáért, de valahogyan úgy éreztem le kell írnom
Szép estét:
Vivi
Potya bejegyzés gondolatok! a Kisbabanapló oldalon jelent meg.