A beültetés utáni két hét életem egyik legnehezebb időszaka volt. A remény és a kudarc hullámokban tört rám.
Az első héten még pozitívan álltam az egészhez. Otthon voltam a férjem vigyázott rám. Dolgoztam, de inkább csak pihentem, olvastam. Évek óta nem volt erre lehetőségem. A lázam is elmúlt szerencsére. A cigi és a kávé sem hiányzott egyáltalán. A férjemmel olyanok voltunk, mint a kamaszok. Bár mi amúgy is nagyon közel állunk egymáshoz, de most ha lehet még közelebb kerültünk.
Aztán egy héttel a beültetés után nem bírtam tovább, csináltam egy tesztet. Negatív lett természetesen. Számítottam rá, hiszen esélyem sem volt ikrekre, akik esetleg nagyobb mennyiségű hcg-t nyomtak volna a szervezetembe. Azért rettentő csalódást éreztem.
“Tudtam nem kellett volna a teszt még, de aki évek óta remények között él, az tudja, ilyenkor már türelem az végképp nincs.”
Szerencsére a reggeli hasszurikat is abbahagytam már. Helyette crinone gélt nyomtam hüvelyen keresztül, napközben tablettákat szedtem, este pedig két utrogestant szintén hüvelybe- így a progeszteron szintem magasan maradt. A sok dugdosástól a hüvelyem tönkrement. A crinone vivőanyaga gipszként áll össze az emberben. A sok hormon kimarta az egész hüvelyem. Néha úgy éreztem magam, mint amilyen egy szifiliszes lehet, annyira viszketett belül.
8 nappal a beültetés után: Este fürdés után pici barna foltot láttam a törölközőn. Megijedtem nagyon, hiszen a mensim normális ideje közelgett. Féltem mindennek vége. Majd ezután 2-3 órán keresztül a méhem egyik oldalán ütemes dobolást éreztem. Mint mikor a baba rugdos, vagy az ideg ugrálna benne. Itt ismét reménykedni kezdtem, hátha a beágyazódás jele ez az egész.
11 nappal a beültetés után: Eljött a mensim ideje én pedig görcsöltem. Azonnal hívtam a dokit, akivel nem tudtam sajnos beszélni. Helyette egy másik orvos közölte, nem tud mit tenni, hiszen kapom a progeszteront. Most minden az égieknek a dolga. Közben persze folyamatosan teszteket csináltam. Ezek hol negatívak, hol pozitívak voltak. Így egy percre sem tudtam megnyugodni.
12 nappal a beültetés után: Ismét teszteltem reggel. Negatív. Lemondtam az egészről. Nekünk nem lesz közös babánk. Szinte sírva indultam munkába. Délután hazaérve a fürdőben egy kék kereszt várt a teszten. Azt hittem rosszul látok. Hiszen ez pozitív. Tudom időn túli, de az tény, hogy pozitív tesztet csak a hcg csinál. Láttam én már elég szellemcsíkos, negatív tesztet, ez nem az, ez pozitív. Ami meggyőzött, hogy a férjem is látta. Kivehető volt és nem is annyira halvány.
13 nappal a beültetés után: Ismét teszt reggel. Negatív. Semmit nem értek. Volt baba, csak nem tudott megtapadni, és fogy a hcg? Azért minden este beszélgettem vele és tudtam jól van.
14 nappal beültetés után: Reggel teszt. Halvány pozitív. Tanácstalanság a köbön. Ilyen a világon nincs, a tesztek rosszabbak, mint a hangulatom. Mivel letelt a két hét hívtam a dokim és mondtam vannak halvány tesztjeim. Mondta az jó, két nap múlva erősek lesznek, hívjam újra.
15 nappal beültetés után: Reggel és délután is negatív teszt. Feladom. Elegem van. Rámegy az egészségem az egészre és már egy vagyont hagytam a gyógyszertárba is. Majd a vérvétel megmutatja mi a helyzet– legalább is azt hittem.
16 nappal beültetés után: Reggel nem csináltam már tesztet, nem volt itthon. Hívtam a dokim, de megint nem tudtam vele beszélni. Egy másik orvost kaptam telefonhoz. Mondtam negatív volt a teszt. Sajnálom volt a válasz. Hagyjam abba az összes gyógyszert, akkor ez nem sikerült. Már épp lerakta volna mikor rákérdeztem, hogy esetleg bemehetnék valamikor? Hát hogyan tovább. Mondta másnap reggel bent lesz a doktor úr.
“A nap folyamán már nem szedtem semmit, este már nem volt utrogestan.”
November 24. 17 nappal a beültetés után: Ma hivatalosan is túl vagyok életünk első sikertelen lombikján. Aki átment ezen tudja mennyire megterhelő ez testileg és lelkileg is. A hetekig tartó hasba szúrt hormonok hatására- amit magamnak csináltam otthon, de sokszor mit egy drogos a munkahelyi wc-n – belobbantották az amúgy is tomboló endometriózisomat. Az orvosom ma közölte, napjaim, heteim, de maximum hónapjaim vannak és az összes petesejtembe beeszi magát a betegség és akkor vége a dalnak. Ezek pedig hozott anyagok, nincs utánpótlás, se újratermelődés. Hiszen a leszívott petesejtjeim nagy részében nem volt semmi csak az endometriózis.
Ezért is vágtunk bele a térítéses lombikba teljesen eladósítva magunkat az ünnepek előtt. Mivel az OEP várólistán jövő év végére kerültem. Bíztunk a csodában, kapaszkodtunk minden szalmaszálba, abba a néhány halvány pozitív tesztbe, amit az élet fricskaként az orrunk elé tolt, majd jött a hatalmas pofára esés.
Ma szinte sírva kértem az orvosom, hogy vegyen előre a listán, de nem teheti meg, mert ez a rendszer nem erről szól. Ő az esetem súlyossága miatt a 3 hónap pihenőidőt se várná ki, de az állam nem így gondolja. Nem az eset súlyossága alapján dönt, hanem hogy mikor jelentkeztél.
Úgy érzem időzített bombán ülünk megtörten, nem tudjuk meddig ér a kanóc, csak az égésének a sercegését halljuk. Nézzük Bálintot- és még hálásak lehetünk, hogy Ő van nekünk – aki rendezgeti a plüssállatait a testvérének, mert annyira várja. Mi pedig majd megmondjuk neki, hogy lehet soha nem lesz testvérkéje.
Egy biztos, ha valaha megérjük azt a csodát, hogy lehessen egy kislányunk, nem őssejtet vetetek le, hanem a születésekor feliratom a lombik várólistára. Nem szeretném, hogy valaha érezze azt a kínt, hogy minden reggel úgy keljen fel, lehet ez az a nap, ami után már semmi esélye sincs….
A dokitól már kóvályogva jöttem ki, bementem a wc-be és sírtam. Ennyi megpróbáltatás és a betegség felemészt anélkül, hogy kapnánk még egy esélyt. A bkv utat a munkahelyemig könnyes szemmel tettem meg. Hogyan lesz tovább, merre induljunk. Valahol talán rövidebb a várólista. Hiába volt kegyetlen ez az egész én holnap újra bele akarok vágni. De nem lehet…Délután már barnázgattam. A crinone miatt barna gépzsír jött belőlem, de számítottam rá. 
November 25. 18 nappal beültetés után: Egész nap barnázgatás. A hasam nem is fájt túlságosan. Azonban mikor mentem Bálintért az oviba már erős fájdalmaim voltak. Alig vártam, hogy bevegyem a bombabiztos fájdalomcsillapítóm, ami nekem minden mensinél hatni szokott. Most nem hatott. Rettenetes 1,5 órát éltem át. Azt hittem deréktól lefelé kiszakadok, közben a falat kapartam. De az estét folytattam, lefürdettem Bálintot, majd indultam én is. Kivettem a tamponom és akkor jött a sokk…
Az endometriózis miatt megszoktam az erős görcsöket- bár ez túlzás volt- ilyenkor is előfordult sok esetben, hogy egy nagyobb görcs után egy nagyobb darab méhnyálkahártya levált. Azt hittem most is ez történt. Nem akartam hinni a szememnek.
A wc papíron egy több száz apró sejtes szürke féltenyérnyi csomó feküdt. Rögtön tudtam mi az, de nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhetett. Hívtam a férjemet, lefényképeztük. Nem vagyok nagy posztoló, de kitettem egy lombikos csoportban, ahol döbbenten olvastam azt, amit soha nem akartam látni. Képeket első trimeszteres vetélésről, történeteket, hogy igen ilyen amikor elvetélsz….Azt vártam, majd leírják a lombik után ez természetes, hiszen ott mindenkinél elindul egy embrió folyamat. Gondoltam az mindig távozik a szervezetből, de korántsem. Felszívódik, ha elhal….Ő nem halt el!!!!!!
Csak fogtam kezemben és arra gondoltam, hogy nem hiszem el a sors ekkora kegyetlenségét. Már éreztem a hányingert a szédülést, de csak néztem a wc- papírt és tudtam mennyire élni akart ez a csöppség. Hiszen nem kellett orvos hogy megtermékenyüljön, ő akart a petri csészében létrejönni.
“Hiszen az orvos még tegnap is azt mondta pedig milyen gyönyörű sejtecske volt, könyvben nem rajzolnak ilyen szépet…”
A lombiknál elvileg kiszűrik a beteg „részeket”, csak egészséges spermát válogatnak a petesejtekhez. Mi okozhat még vetélést ebben a korban? A progeszteron hiánya…Az első hetekben a progeszteronszintet a petefészek tartja fent, amiben nekem jelen esetben épp öl az endometriózis. Tehát a petefészek kilőve. Akkor mi tartotta fent a hormonszintet? A gyógyszerek- amiket én egy vérvétel és egy vizsgálat nélkül abbahagytam. Hiszen terhesség esetén ezeket a 12. hétig szedni kell….
Sosem fogom megtudni, hogy élt-e még és a gyógyszerek abbahagyása miatt hagyott itt minket. De amit a kezünkben fogtunk nem egy pár napos életet megunt élet volt. Ezt soha nem akartam átélni. Nem tudom sírjak-e vagy nevessek már az élet „viccén”…Rosszul érzem magam, de talán már az idegességtől és a bizonytalanságtól, hogy talán az én hibám, hiszen követtem az orvos utasításait..Ezt már nem tudjuk meg….
Talán annyit lehet tanulni az esetemből, mindegy ki és mit mond. Mindegy mekkora szaktekintély, ameddig legalább egy vérvétel meg nem erősíti azt, hogy nem áll fent terhesség, addig nem szabad a gyógyszerek abbahagyni…..
A kezünkben tartottuk, de nem így szerettük volna- első lombik 3. rész a(z) Kisbabanapló oldalon jelent meg.