Azok után, hogy a barátnőm lányával kikezdett Gergő, teljesen összeomlottam. Csak jártam dolgozni, ha végeztem, összebújtam otthon a kislányommal. És őrlődtem….Őrlődtem, hogy miért éppen velem történik ez. Kinek árthattam, hogy nekem nem lehet boldog családi életem, mint másoknak. Miért nem érdemlem meg, hogy szeressen valaki? Miért nem tudok annyira jó nő lenni, hogy elég legyek valakinek? Sajnos ezek a kérdések a mai napig rányomják a bélyeget az életemre, a mindennapjaimra, pedig már teljesen más minden, hiszen évekkel ezelőtt történt….
A körülöttem élők közül is sokan hülyének néztek, hogy elköltöztem egyedül a kislányommal, egyre csak azt mondogatták, hogy nem fogom bírni egyedül.
Meg azzal jöttek, hogy kár volt fiatalon szülnöm, mert így nem lehet pasit fogni…Pasit fogni?! Ugyan minek? Én egy tinédzser lány vagyok, vagy mi? Nem….anya vagyok, a feladatom, az életcélom akkor is az volt, hogy a lányomnak mindent megadjak, ami tőlem telik. És a legfontosabbat meg tudtam neki adni, azt, hogy szeretem, és törődöm vele. Mert ha az apjával maradtam volna, nem foglalkoztam volna azzal, hogy ő milyen körülmények között nő fel. Nem hagyhattam, hogy odáig fajuljon a dolog, hogy őt megüsse, lelkileg megnyomorítsa. Így is szenvedünk a mai napig amiatt, ami történt. Pedig az “apai” részt teljesíti. Elviszi, ha van szabadideje, a kislányom szereti.
És én nem vehetem el ezt a szeretetet tőle. Amíg azt látom, boldoggá teszi, ha apával lehet, addig elmehet.
Mondták azt is, hogy önző vagyok, hogy csak magamra gondolok, amiért otthagytam Gergőt, mert mi lesz így vele, velem legalább egy kicsit megszelídült. Persze, hiszen felvette az álarcot….de ha becsukódott mögötte az ajtó, levette az álarcot. És ugyanaz a szörny volt, aki “előttünk” is, akitől óvva intettek. És én észre sem vettem…
Bízzak még egyáltalán bárkiben? Szívszorító történet 9.! a(z) Kisbabanapló oldalon jelent meg.