Rettenetes napokon vagyunk túl. Igyekeztünk tartani egymásban a lelket. Tudjuk, hogy ez talán az első és utolsó lehetőség arra, hogy közös babánk legyen. Most pedig küzdünk lélekben azért, hogy életben maradjon a mi kis csöppünk a petricsészében.
November 7.: Reggel izgatottan indultam a beültetésre. Tudtam vár a 3 napos „babánk”. Éjjel még próbáltam felkészülni lélekben, de nem ment. Annyit elértem, hogy sikeresen összevesztem imádott férjemmel. Tudom, hogy a hormonok miatt történt, de emiatt rosszul indult a reggel. Féltem a beültetéstől és attól mi vár azután.
Ismét – a szokásos másik két társammal – hárman vártuk a beültetést. Velem kezdték. Mondták egy embrió maradt, de ez olyan szép, mintha körzővel rajzolták volna. Az embriótranszfer érdekes volt. Nőgyógyászati vizsgálathoz hasonlított. Míg felhelyezték a babánkat, addig a doktorom folyamatosan mondta mit kell lássak az uh képen. És egy képet is kaptam a kis babánkról, miután behelyezték a méh falához.
Először látjuk a 3 napos kisbabánkat
A jó hír, hogy a petricsészében spontán fogant a picink. Nem kellett orvosi rásegítés. Reméljük ez pozitív jel és tényleg le szeretne hozzánk születni.
A rossz hír, hogy még egy hétig szúrnom kell magam szokás szerint, de most már progeszteront kapok. 14 nap múlva pedig tesztelhetek- bár úgyse bírom ki addig…
Bálint már két napja anyunál van. Rettenetesen hiányzik már nekünk. Most azonban muszáj, hogy ne emelgessem. Így a legjobb, ha egy hétig ott lesz. Bálint nagyon várja a tesót. Úgy érzem neki sem okozhatok csalódást. Minden nap kérdezi, hogy a pocakomban van e már.
A kis fehér csillag a felhelyezett embrió
November 8.: Szépen teltek a napok, fájdogált a hasam. Igyekeztem feküdni és bízni a csodában. Nem hiányzott a cigi sem, pedig tényleg most úgy éreztem nehéz lesz letenni. Aztán a transzfer másnapján este begörcsöltem.
“Csak feküdtem az ágyban nem bírtam mozdulni, sírtam, hogy mi lesz most.”
A férjem felhívta a megadott ügyeletet, akik behívtak a kórházba. Taxiba pattantunk- és kb. 20-al rohantunk a kórházig. A férjem megkérte a taxist ne rohanjon, ne menjen kátyúba mert nem szabad zötykölődjek…Éljenek a budapesti utak, ezt azért nehéz volt elkerülni.
Én egész úton sírtam. Tudtam megint baj van. Elmegy az a kis esély is. A kórházban rögtön uh és egy erőteljes vizsgálat, amitől újra kibuktam. Ha eddig nem, ettől biztos elment a pici.
Az ügyeletes mondta hiperstimulálódott a petefészkem. Tele van 4-5 centis cisztákkal, ezek épp fakadnak ki. A hasamban víz van. Ez életveszélyes is lehet. Maradjak bent.
Ismerős a fogorvos esete. Ha már ott vagy nem fáj. Én is így voltam. Először rábólintottam, hogy maradok, de aztán visszakoztam. Mondtam , ha jobban fáj visszajövök. De belegondoltam, nincs nálam semmi, nekem most fontos a higiénia, itt meg a wc-ben még papír sincs. A szurijaim, gyógyszereim otthon vannak, amik kellenek korán reggel. Itt nem fognak adni. Döntöttem. A baba ne legyen veszélyben. Inkább hazamegyek.
Éjjel azonban a lázam is felment. 38-ra. Próbáltam levinni hideg vízzel, borogatással a lábamon, de semmi. Újra bőgtem, hogy megfőzöm a babám a hülye fejemmel. Így bevettem egy lázcsillapítót.
Másnap délelőtt hívtam az orvosom. Mondta jól tettem, hogy nem maradtam. Ez a fájdalom ilyenkor természetes. A láz is normális, ha nem megy 38 fölé. Nyugodtan vehetek be lázcsillapítót. Kicsit megnyugodtam, bár a láz még egész nap megvolt. Este viszont- mikor általában tetőzik- eltűnt. Mintha elvágták volna. Többet nem jelentkezett.
Most fekszem, dolgozgatok, amit tudok és várom a percet mikor végre tesztelhetek. Azt hiszem a hétvégén meg fogom tenni, mert nem bírom tovább és a leszívás után akkor már 11 nappal leszek.
Rossz érzés feküdni, hogy nem vagy beteg. Nem tudni, hogy a tüneteid a közelgő vérzésre utalnak, vagy tényleg ott van még a kis felhőcském a méhemben. Most reménykedünk.
Hiába a beültetés, a gyötrelemnek nincs vége!- lombik 2. rész a(z) Kisbabanapló oldalon jelent meg.